Egy szép napos csütörtöki reggelen, negyed kilenckor gyülekeztünk az Újpesti városkaputól induló Volánbusz pályaudvaron. Az indulásig mindössze nyolc mindenre elszánt túrázó érkezett meg a találkozási helyre. Kényelmesen elhelyezkedtünk a csuklós Volvon, és másfél órás buszozás után, 10 órakor Dömösön a Posta megállónál szálltunk le. A piros sáv jelzésen indultunk el a hegyek felé. Szép rendezett és virágos utcán sétáltunk ki a faluból. A Szentfa-kápolnáig a sárga-piros-zöld jelzésen haladtunk, majd balra letértünk a piros háromszög jelzésre. Innen erősen emelkedő úton kaptattunk felfelé. Rendesen megdolgoztattuk a szívünket, tüdőnket, meg a lábainkat is, míg egyre feljebb emelkedtünk. Egy helyen elvétettük az utat, de szerencsére hamarosan észrevettük. Egy elég küzdelmes, négykézláb mászás után sikerült újra visszatérnünk a jelzett útra. Nagyjából két óra alatt értük el a Vadálló-köveket.

A Vadálló-kövek a Prédikálószék gerincén helyezkednek el mintegy 500-600 m magasságban Dobogókő és a Dunakanyar között. A sziklák nevei lentről felfelé haladva: Nagytuskó Szélestorony, Bunkó, Függőkő, Felkiáltójel, és Árpád trónja, A Vadálló-kövekről nagyon szép a kilátás mind a Dunára, mind a Börzsöny-hegységre, valamint Dobogókőre is.

Rövid pihenő után újra a piros háromszög jelzésen haladtunk tovább, majd közel egy órás kapaszkodás után értük el a remek kilátást kínáló Prédikálószéket. (kb. 4,4 km. 550 m. szintemelkedés) Megérkezve fantasztikus panoráma tárult elénk, beláthattuk az egész Dunakanyart, Visegrádtól Zebegényig. Mivel már du. 1 óra volt, megtartottuk az ebédszünetünket. Pihenés és fotózgatás után, ismét a piros háromszög jelzésen folytattuk utunkat. Fél három körül értünk a Hármashatár közelébe, ahol két felé vált csapatunk. A fáradtabbak letértek a piros kereszt jelzésre és négy órára már Pilisszentlászló településen voltak. Innen busszal Szentendréig, majd Hévvel Budapestig utaztak. A kitartóbbakkal a piros háromszög jelzésen folytattuk a menetelést Királykútig. Itt letértünk a piros sáv jelzésre és folyamatosan ereszkedve, a Szőke-forrás völgyét követve, vadregényes tájon haladtunk lefelé. Nem győztünk betelni a szurdok látványával. Időnként megálltunk fotózni is, és du. 5 órakor értük el a Szentfa-kápolnát. Innen, a már jól ismert úton lesétáltunk Dömösre a Posta buszmegállóhoz. Fél hatkor már a buszra vártunk, és azon drukkoltunk, hogy az időközben összegyülekezett fekete felhők legalább addig várjanak, amíg fel nem szállunk a buszra. Szerencsére az égiek meghallgatták könyörgésünket és csak akkor nyitották meg a felhők csapjait, amikor már a fárasztó, de nagyon szép kirándulás élményeivel, hazafelé buszoztunk.